powernutrition.ru
A fizikai aktivitás segíti a súlytartást, de önmagában – az étkezési szokások megváltoztatása nélkül – kicsi a szerepe a súlyvesztésben – részletezi a Semmelweis Egyetem Médiasarok oldala. A dietetikus kiemeli: a gyors diéta együtt jár az izomtömegvesztéssel, emiatt nemcsak gyengének és erőtlennek érezhetik magukat az érintettek, hanem a szív- és légzőizomban is erőcsökkenés léphet fel, ami a krónikus betegeknél különösen nagy kockázatot jelent. A drasztikus fogyókúrák a szervezet elektrolit-háztartását, vagyis az ásványianyag-egyensúlyt is felboríthatják, és súlyos esetben akár hirtelen szívmegállás is bekö ősemberek esetében hosszabb éhezési periódusokat rövidebb táplálkozási időszakok követtek, genetikailag tehát arra vagyunk kódolva, hogy ha táplálékhoz jut a szervezetünk, akkor a felesleget raktározza el, mert nem lehet tudni, mikor fog újra élelemhez jutni. Ezt a genetikai kódot azonban felül kell írni, hiszen manapság már készen, előttünk van az étel. Ha éhezünk, az alapanyagcserénk lelassul, kevesebb energia is elég a szervezet működéséhez, emiatt a kevesebbtől is hízni fogunk, ez vezet a jojóeffektushoz– magyarázza a főiskolai tanár.
Tudj meg többet a szuperélelmiszerekről (bővebben ITT) amelyek nemcsak az étel mennyiségét segítenek csökkenteni, hanem egyéb pozitív mellékhatással is szolgálják a testedet. Megszüntetik a funkcionális éhezést, kiegyensúlyozzák a biokémiai folyamatokat, és rendbe teszik az emésztésedet. A funkcionális éhezés az, amikor nem a kalória kevés, hanem hiányzik 'valami'. Az EMBER tízezer évekig csak evéssel, vagy ivással tudta pótolni a szervezete számára nélkülözhetetlen tápanyagokat. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, micro mennyiségű 'valamik', amelyek hiányában betegek lettek-volna. Úgy jelez a test, hogy éhes, éhes, éhes. Ma is így jelentkezik a 'valami' hiánya. Éhesség formájában. Bár ma vért vesznek, és próbálják megállapítani mi is hiányzik, olyan összetett a testünk rendszere, hogy azt vagy sikerül megtalálni, vagy nem. Legjobb nagyon összetett élelmiszert fogyasztani ( jó sok értékes szuperélelmiszer alkalmas erre ITT egy), vagy egy nagyon jól összeállított multivitamint. (erről bővebben ITT) Most ezt utálni fogod: az ünnep nem a zabálásról szól.
>>INGYEN: -A teljes csomag bemutatása + TANÁCSOk szakértőinktől (kattintson ide), teljes körű információt tartalmaz használati útmutatót és fogyasztási útmutatót -Testsúly mutatók ellenőrzés mutatók ive (kattintson ide) - Napi testmozgás figyelési naptár (kattintson ide) Használati utasitás - SlimMe Life impulse®: 2 doboz, 30 kapszula/doboz. Ajánlás – a nap első felében használjuk, étkezéseknek megfelelően: reggeli és ebéd – 2x1/naponta minimum 30 perccel étkezés előtt 200-250 ml vizzel - Vegán Protein Smoothie kender proteinnel (150 gros doboz) Ajánlás – helyettesithet egy étkezést, reggelit vagy ebédet – 1-2/naponta - Life Impulse® Renalo Complex: 30 kapszula tökmaggal. Ajánlás – a nap első felében vegyük be, étkezéseknek megfelelően: reggeli és ebéd – 2x1/naponta étkezés előtt A kúra 1-3 hónapig tarthat és nem ajánlatos krónikus megbetegedés esetében. Összetevok • 2 X Life Impulse® SlimME - Kód 7016 • Vegan - Protein Smoothie Meal Balance® - Energizare - cod 1307 • Life Impluse® Renalo Complex - Kód 765 • 2 X Life Impulse® B Magnific - Kód 1513 Vélemény Egy vélemény hozzáadásához hitelesített.