powernutrition.ru
Már az adott otthonban élve azonban sokan nem vállalják ezt a plusz kiadást, és előbb döntenek az értékesítés mellett. Relatíve vesztettek értékükből a családi házakA háztulajdonosok akkor sincsenek könnyű helyzetben, ha inkább az eladás mellett döntenek. A házak árai ugyanis messze nem drágultak olyan ütemben, mint a lakásoké. 2007-ben országos átlagban négyzetméterenként 129 ezer forintért lehetett családi házat vásárolni, 2017-ben azonban az árak még mindig nem érték el ezt a szintet, az átlagos fajlagos ár mindössze 114 ezer forint/négyzetméter volt, vagyis 12 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Ezzel szemben a többlakásos épületben található lakások, valamint a lakótelepi lakások ára is jelentősen növekedett. Előbbi esetében 43 százalékkal kellett átlagosan többet fizetni egy lakás 1 négyzetméteréért, míg a lakótelepi lakások árai 49 százalékkal emelkedtek az említett 10 év alatt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a családi házak értéke relatíve jelentősen csökkent a lakásokhoz ké oszlopok rendre a 2007-es, a 2016-os és a 2017-es árakra vonatkoznakAz árolló a leginkább Közép-Magyarországon nyílt, ahol a házak értéke 2017-ben a 2007-es szinten állt, míg a többlakásos lakóépületben található lakások esetében az árnövekedés 64 százalékos volt, a lakótelepi otthonok fajlagos ára pedig 58 százalékkal emelkedett.
2018 januárjában keresett meg egy fiatal házaspár, hogy Diósdon vásárolt telkükre családi házat tervezzek számukra. A telek hossztengelye keleti-nyugati tájolású, enyhén lejt a hátsókert felé, melyben egy kis patak folyik. Hol legyen a bejárat? A földszintes, oldalhatáron álló családi házak esetében – pláne a keskeny telkeken állók esetében- mindig a legnagyobb dilemma, hova kerüljön a bejárat? Ha a déli oldalra teszem a bejáratot, értékes helyet vesztek az ideális tájolású homlokzaton és előfordulhat, hogy a szobák számában, méretében vagy egyéb fontos funkció esetében kell kompromisszumot kötnöm. Ellenben, ha az északi oldalra kerül a bejárat, kialakulhat egy hosszú hátsó folyosó, melyre még ablakot sem mindig tudok tenni. Ennél a háznál a déli homlokzat közepébe került a bejárat, mely egyben a közösségi és a privát zóna határát ill. átmenetét is jelenti. Alaprajzi elrendezés A tervezett épület alaprajzi kialakítása a mai igényeknek megfelelő, zónás elrendezésű. Írtam már az oldalon a zónás alaprajzok előnyeiről és hátrányairól is.