powernutrition.ru
Három héten belül, szeptember 5-étől teljesen átalakul a budapesti parkolás rendszere: nem csak a díjak nőnek és a fizető időzóna bővül, hanem a terület is nagyobb lesz, ahol fizetni kell a parkolásért. A múlt héten írta meg, hogy több kerületben is jelentősen bővítik a parkolási zónákat, abból az összeállításból azonban kimaradt a IX. kerület. A ferencvárosi önkormányzatnál is terítéken van a zónák bővítése, de mivel ez elsősorban a Fővárosi Közgyűlés hatásköre, a kerület vezetése akadályokba ütközött. "Két területet vizsgáltunk, az egyik a József Attila-lakótelep teljes területe. A politikai szándék megvan ahhoz, hogy bevezessük a fizetős parkolást, de jogszabály ezt nem teszi lehetővé. Előzetesen úgynevezett parkolásvizsgálatot kell végeznünk, amelynek során felmérik, hogy a terület mekkora része foglalt, és mennyi autó cserélődik. Ahhoz, hogy az övezetben fizetni kelljen a parkolásért, két óránként legalább az autók 20 százalékának le kell cserélődnie" – mondta lapunknak Pataki Márton, a parkolást üzemeltető FEV IX.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdésének 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Budapest Főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás díjáról szóló 30/2010. (VI. 04. ) Főv. kgy. rendelet 13. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a Ferencváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról és kiadásának eljárási szabályairól szóló 39/2011. (XII. 12. ) önkormányzati rendelete módosításáról a következőket rendeli el: 1-4. § * 5. § A Rendelet 8/A. §-a kiegészül egy új (2/a) bekezdéssel az alábbiak szerint: * "(2/a) Ferencváros Önkormányzata által benyújtott várakozási hozzájárulási kérelem esetén a hozzájárulás kiadásának feltételei a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott igazolás, valamint a Polgármester által kiadott közfeladat ellátási igazolás az adott gépjárműre vonatkozóan. "
Előfizetési díjakhoz szükséges szerződések A háttér infrastruktúra hálózat diagnosztika, szerver és erőforrás-figyelő rendszeréhez, az ellenőrök által használt kézi számítógépek működéséhez, illetve a műszerészek és kerékbilincs leszerelési szolgáltatást végző munkatársak munkájához SIM kártya előfizetéseket kell biztosítani. Az ehhez szükséges szerződések megkötése a működés megkezdése előtti héten esedékes. Haszongépjárművek bérleti szerződése A megfelelő számú gépkocsi állomány flottás beszerzéséig az üzemeltetéshez szükséges gépjárműveket bérleti szerződés keretében biztosítanánk. A bérleti szerződéseket a működés kezdetéig megkötnénk. 4. Érmeszámláláshoz szükséges szerződés Az érmeszámlálás és szállítás költségét a jelenlegi konstrukcióban is a Ferencvárosi Parkolási Kft. finanszírozza. A G4S Kft-vel már meglévő szerződésünket kellene kibővítenünk az érmeválogatás feladatával. Az érvényben lévő szerződés módosítása a működés megkezdéséig megtörténne. 5. Automaták karbantartása Budapest Főváros IX.
kerület parkolás üzemeltetését. Az Atlasz Informatika Kft-vel többször egyeztettünk a rendszer elindításának lehetőségéről, mely megbeszélések alapján a Társaság garantálta, hogy az indulás egy héten belül kivitelezhető. II. 2. Ellenőrzési tevékenységhez szükséges kézi számítógépek beszerzése Az ellenőrzési rendszer hatékony működéséhez 18 fő parkoló-őr és 2 fő területi ellenőr alkalmazása lenne szükséges. Az ellenőri munka ellátásához így be kellene szereznünk 20 db kézi számítógépet a hozzá tartozó eszközökkel és előfizetésekkel az alvállalkozói szerződés felmondását megelőző egy héttel. Az ellenőrzési tevékenység működéséhez szükséges eszközök beszerzése a rendszer teljes felállásáig kivitelezhető. 3. Haszongépjárművek beszerzése A parkolási rendszer üzemeltetéséhez az automaták karbantartását végző műszerészeknek 2 darab, míg a kerékbilincselési tevékenységet végző munkatársaknak 3 darab haszongépjármű beszerzése lenne szükséges. A gépjárműveket flottában a leggazdaságosabb megvásárolni, de mivel az 5 darab gépkocsi beszerzési ára meghaladja a 8 millió forintot, de nem éri el a 25 millió forintos értékhatárt, ezért klasszikus ajánlatkérőként hirdetmény közzététele nélkül indított nemzeti eljárás keretében kell legalább három ajánlattevőnek egyidejűleg megküldenünk ajánlattételi felhívásunkat a Kbt.
és III. pontban bemutatott táblázatok alapján a saját üzemeltetés elindításához szükséges pénzeszköz mindössze 9 millió forint + áfa összegből, azaz 11. 500eFt-ból megvalósítható, mivel a beruházások finanszírozása az indulást követő 1 hónap elteltével lesz csak esedékes. A III. táblázatban mutatjuk be, hogy saját üzemeltetés esetén a Ferencvárosi Parkolási Kft-nek a meglévő kiadásain kívül milyen összegben keletkeztet többlet költsége havonta. Számításaink szerint a Társaság 18. 579eFt összegben tudná a parkolást saját maga működtetni, a Fer-Park 2010 Kft-nek kifizetendő 37. 538 eft-tal szemben. A gazdasági számítások alapján a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatánál havi 18. 959eFt, évi 227. 508eFt költségmegtakarítást eredményezne, ha IX. kerületi parkolás üzemeltetést a Ferencvárosi Parkolási Kft. végezné a vázolt konstrukcióban. Összességében elmondható, hogy saját üzemeltetés esetén 980mFt bevétel (2012. évi várható adatok alapján) mellett 538mFt üzemeltetési költséggel, mely már tartalmazza a követeléskezelésre fordított kiadásokat is, több mint 443mFt éves realizált eredményt biztosítana az Önkormányzat számára.
Budapest, 2017. március 23. dr. Bácskai János dr. Ruzsits Ákos Jenő polgármester aljegyző 1. számú melléklet * Vissza az oldal tetejére
Megoldott Információk Hozzászólások (6) Anonim Járókelő 2021. december 08. A Belső Ferencvárosban régóta parkolóhiánnyal küzdenek a lakosok, köszönhetően a duna partra látogatóknak, a Bakáts tér felújításának, a Ráday utca sétáló jellegének, új házak építésének. A Zsil, Gálya, Bakáts, Lónyay, Közraktár utcákban hétköznap és hétvégén is órákat várakozhat a szerencsétlenül járt helyi lakos a kifizetett utcai parkolásért. Kérem szépen a probléma megoldását. Probléma helyszíne Budapest IX. kerület, Ferencváros, Lónyay u. 31 Hozzászólások Járókelő Zsófia lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel. 2022. február 15. 13:35 Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez. 2022. 13:31 Közben elkészült a Bakáts tér és valamivel jobb a parkolás. Üdvözlettel, a probléma bejelentője Ügykezelő Járókelő megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra. 2022. január 25. 21:20 Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban. 2022. 14:35 Tisztelt Bejelentő! Hivatkozva a 93501 számú bejelentésre tájékoztatom, hogy a Belső Ferencváros területén a parkolóhely kialakítások a helyi adottságoknak megfelelően történtek.