powernutrition.ru
ugyanannyi súlyú felszeletelt zellert, esetleg pár szál zellerzöldet. Addig főzzük, míg pépszerű lesz. Ekkor áttörjük, újból felforraljuk, forrón üvegekbe töltjük. A tetejére tehetünk 1 csipet nátrium-benzoikumot, de a nélkül is eláll. Lekötve száraz gőzbe rakjuk. Ízesítő paprikából és paradicsomból Hozzávalók: 3 kg paprika, 1 kg paradicsom Elkészítése: Három kg húsos zöldpaprikát kicsumázunk és ereit benn hagyva, jól megmo-sunk, lecsurgatunk. Egy kg paradicsomot meghámozunk, és a paprikával együtt megdará-lunk húsdarálón, majd lekvár sűrűségűre főzünk. Hozzákeverünk egy késhegynyi szalicilt, kisebb üvegekbe töltjük, lekötözzük és kigőzöljük. Kapor ecetben Elkészítése: Melegítsünk borecetet, ha forr, dobjunk bele annyi száráról leszedett, megmosott kaprot, hogy könnyen megforgathassuk benne. Ha meglankadt, tegyük üvegbe. Ezt ismételjük addig, amíg a kaporból tart vagy az üveg megtelik. A megmaradt ecetet öntsük rá, hogy ellepje. Kössük le és tegyük sötét, hűvös helyre. Bármikor kivehetünk belőle, de arra vigyázzunk, hogy az ecet mindig ellepje a kaprot.
100%-os erősségen főzzük 5-6 percig, míg fel nem forr, főzés közben kétszer megkeverve. Adjuk a leszűrt zöldségeket a pácléhez, 100%-os erősségen főzzük további 6-7 percig, amíg újra fel nem forr. Öntsük a forró keveréket az előkészített tiszta üvegekbe 1 cm-es teret hagyva a tetejükön. Azonnali használatra: Hűtsük ki, majd hűtőszekrényben tároljuk. Huzamosabb tárolásra: Hagyományos módon gőzöljük ki a lekötött üvegeket 5 percen keresztül. Ellenőrizzük a lekötéseket, hűtsük ki. Hűvös helyen tároljuk. / Fűszerkalauz / Ételízeditők házilag
L. mint az illatos masalánál. Enyhe garam masala Hozzávalók: 1 ek. kardamomimag, 1 ek. apróra tört fahéj, 2 tk. köménymag, 1 mk. szerecsendióvirág, 1 késhegynyi szerecsendió. Az első 3 fűszert forró serpenyőben, kevergetve pirítsuk 1-2 percig. Még melegen törjük össze vagy daráljuk meg. Keverjük össze a többi fűszerrel. Fekete masala Hozzávalók: 1 púpozott ek. kókuszreszelék, 2 ek. olaj, 1 csésze koriandermag, 1 csapott ek. szezámmag, 1 csapott ek. köménymag, 2 ek. darált mák, 2-3 babérlevél, fél tk. mustármag, csipetnyi lepkeszegmag. 1 tk. szegfűszeg, 2 kis darab fahéj, 4 szem kardamommag, 1 tk. kurkumapor, 1 mk. csilipor vagy erős pirospaprika, 1 púpozott tk. só, 1 tk. reszelt szere-csendió. Először egy kanál olajon pirítsuk meg világosbarnára a kókuszreszeléket, majd tegyük félre. Utána szárazon pirítsuk meg a koriandermagot, a szezámmagot, a köménymagot, a mákot és a babérlevelet. Ezt követően 1 ek. olajon pirítsuk meg a mustármagot, a lepkeszegmagot, a szegfűszeget, a fahéjat és a kardamommagot.