powernutrition.ru
(3) A tanácsadó Családvédelmi Szolgálat működtetését a szolgáltató biztosítja. (4) A tanácsadó Családvédelmi Szolgálat által nyújtott szolgáltatás térítésmentesen vehető igénybe. 2. § (1) * Az 1. § (2) bekezdése szerinti bejelentést a tanácsadó Családvédelmi Szolgálat által végzett tevékenység folytatására szolgáló tanácsadó helye szerint illetékes, a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) felé kell megtenni. (2) * A bejelentést a szolgáltató nyújtja be, amelyben fel kell tüntetni: a) * b) * a cégjegyzékszámot vagy a létesítő okirat bejegyzésének számát, c) a tanácsadó helyiség címét, telefonszámát, d) a tevékenység végzésében részt vevő személy(ek) nevét és címét, valamint e) a rendszeres tanácsadás időpontját (nap, időtartam). (3) * (4) * A járási hivatal az eljárás során vizsgálja a tevékenység végzésében részt vevő személy vagy személyek végzettségének, képesítésének megfelelőségét.
2. Kozmetikai termékek 1. Az ágazatban folyó piacfelügyeleti tevékenységek felülvizsgálata Információk a 2010–2013 közötti időszakban folytatott végrehajtási tevékenységekről (Megjegyezzük, hogy a 2010. évre vonatkozóan az ÁNTSZ nem szolgáltatott adatot, csak az NFH. ) 2010 2011 2012 2013 1. A termékekkel kapcsolatos 22 24 17 23 balesetek/fogyasztói panaszok száma 2. A tisztességtelen versenyre vonatkozó 0 0 0 0 megalapozott ágazati panaszok száma 7278 9668 30257 2204 3. Az ellenőrzések száma (összesen) 3.
Ellenőrzések tapasztalatai: - a megfelelőségi nyilatkozat hatályon kívül helyezett irányelvet tartalmaz, - hiányzó vagy nem magyar nyelvű figyelmeztető feliratok a berendezésen vagy a csomagoláson, - célország feltüntetés hiányzik, - dokumentáció magyar nyelven nem elérhető. Két jelentős hatású vizsgálatot végeztünk ezen az ellenőrzési területen: - Európai Unión kívülről származó gázkonvektorok vizsgálata, valamint - a ("házilagosan" gyártott) kürtőskalácssütő berendezések ellenőrzése, a termékek zöme tekintetében a gyártó nem végezte el a megfelelőség-értékelését, a forgalmazó beszüntette a termékek gyártását. 48 Egy, harmadik országból származó nagykonyhai gáztüzelésű berendezések esetében (mely a NAV bejelentésére indult) a forgalomba hozatal megtiltására került sor. Továbbá ellenőrzés alá vontunk egy halálos szénmonoxid mérgezést okozó fürdőszobai vízmelegítő készüléket: a berendezésen megtévesztő volt a tájékoztató felirat, a vizsgálataink következményeként feljelentést tettünk az illetékes rendőrkapitányságon.
BESZÁMOLÓ M A G Y A R OR S Z Á G PI A C F E L Ü G Y E L E T I T E V É K E N Y S É G E I M Ű K Ö D É S É N E K F E L Ü L V I Z S G Á L A T Á RÓ L É S É R T É K E L É S É RŐ L (2010-2013) I. FEJEZET: AZ ÁLTALÁNOS PIACFELÜGYELETI TEVÉKENYSÉGEK ÁTTEKINTÉSE 1. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatala (ÁNTSZ) A. / Az általános piacfelügyeleti tevékenységek felülvizsgálata Információ a 2010–2013 közötti időszakban meglévő általános piacfelügyeleti szervezetről és infrastruktúrákról: Az ÁNTSZ 2010-ben regionális szerveződésben, kistérségi vertikális tagozódásban működött, amelynek legfelsőbb szerveként a szakmai irányítás az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (továbbiakban: OTH) feladata volt. A regionális szervek részben önállóan gazdálkodó szervként működtek, a feladatok végrehajtáshoz szükséges költségvetés meghatározása az Egészségügyi Minisztériumtól érkezett az OTH-n keresztül a regionális szervekhez. A végrehajtással kapcsolatos visszacsatolás az OTH-n keresztül a minisztérium és kincstár (MÁK) felé történt.
A pécsi polgármester a rendőrségtől, az iskola vezetése az ÁNTSZ-től kérte az eset kivizsgálását. november 17. 15:43 Szalmonellajárvány van a Dél-Dunántúlon Szalmonellajárvány tört ki a dél-dunántúli oktatási intézményekben - közölte az ÁNTSZ. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mely településeket érinti a járvány, de a vizsgálatok már visszaigazolták a vírus jelenlétét. november 12. 20:36 Takonykór és q-láz az orvosok rémálma Hetven fertőző betegségnek már a gyanúját is jelenteni kell az ÁNTSZ-nél. Akad köztük Magyarországon őshonos betegség, mint a takonykór, a szamárköhögés, illetve halállal fenyegető behurcolt betegség. A járványokkal foglalkozó orvosok szerint kevés eset fordul elő, és azok is legendásak. Ilyen például az iráni politikusé, aki leprásan ment a... október 30. 13:26 Eger fellebbez a HospInvest engedélye ellen Eger város fideszes többségű önkormányzata nem fogadja el az ÁNTSZ döntését, amellyel engedélyt adott a HospInvest Zrt. -nek az egri kórház működtetésére. A város fellebbez, mivel az engedélyezési eljárás iratai alapján arra következtetnek, hogy a cég kezelésében nem lesznek meg a betegellátás személyi feltételei.
A fültok nem rendelkezett a 18/2008. ) SZMM rendelet szerinti megfelelőség tanúsítás jelöléseivel és tájékoztatóval. Nem rendelkezett EK-jelöléssel, védelmi képessége nem volt beazonosítható, EKmegfelelőségi nyilatkozattal, EK-típustanúsítvánnyal nem rendelkezett, és használati útmutatót sem mellékeltek a védőeszközhöz. Ugyanebben az évben munkaeszközzel kapcsolatos KPIR riasztásra szintén egy alkalommal került sor, egy kétkamrás tömörítő présberendezés esetében. A gépen a figyelmeztető feliratok meg nem felelősége és a használati útmutató hiányossága összefüggésbe volt hozható egy súlyos csonkulással járó munkabalesettel. 2012 évben egy műanyag kötegek vágását végző gépen bekövetkezett súlyos csonkulásos munkabaleset következtében szolgáltattunk adatot a KPIR rendszerbe. A riasztást a gép védőburkolatának nem megfelelő kialakítása indokolta. 2013 évben egy tűzifa hasító gép használatának felfüggesztését követően intézkedtünk KPIR riasztásról. A gép veszélyes terébe történő benyúlás nem volt műszaki megoldással megakadályozva, ami miatt fennállt a kéz csonkolásának veszélye.