powernutrition.ru
Éva gondolkodás nélkül igent mond. Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik. A film után beszélgetés Fahidi Évával Helyszín: Hiemer Rendezvényház Bálterem Bejárat: Székesfehérvár, Oskola utca 2-4. Udvar felől jobbra a feljárat 2022. október 1. Janklovics Péter stand-up estje A Dumaszínház oszlopos tagja, a Székesfehérvári Vörösmarty színház egykori társulati tagja, a Budapesti Zsidó Színház vendégművésze. Vajon mi viszi az embert arra, hogy a vészjósló szülői ábrázatok ellenére és egy valamirevaló béterv nélkül, ellenben kínkeserves munka árán megtanuljon egy mesterséget, a színészetet, hogy aztán reményekkel telve, megveszekedett türelemmel – elhalasztott családi évfordulók és lekésett szülinapok kereszttüzében – a belét maga után húzva vánszorogjon a jelöletlen sírja felé? 2022. október 2. Korcsolán Orsolya hegedűművész koncertje Korcsolán Orsolya Sándor György legendás zongoraművész szavaival élve "napjaink egyik legkiválóbb hangszeres tehetsége" 2008-ban MOSAIC című, klasszikus zsidó hegedűdarabokat tartalmazó felvételével debütált a nemzetközi hanglemezpiacon, melyet Euróbában több helyszínen sikerrel játszott.
Gépexport (Industrialexport) irodaház, Budapest I. Fő u. (építészet és belsőépítészet; Gereben Gáborral) 1984. Kontakta Irodaház, Bp. IX. Soroksári út (építészet) 1985. Megyei Könyvtár, Békéscsaba (építészet és belsőépítészet, Hegedűs Péterrel) 1986. RAMADA Grand Hotel, Budapest – bővítés, átalakítás (építészet és belsőépítészet, Gereben Gáborral) 1989. Saját lakóházuk a Kapucinus utcában (Reimholz Péterrel) 1993. Saját balatoni nyaraló (Reimholz Péterrel) 1994. ART Hotel, Bp. V. Királyi Pál u. (építészet és belsőépítészet, Heppes Miklóssal) 1995. Szabadság úti Általános Iskola, Budapest (építészet és belsőépítészet, Koczka Istvánnal) 1996. Három csoportos óvoda, Bp. II. Kolozsvár u. (építészet és belsőépítészet, Heppes Miklóssal) 2000. Evangélikus templom, Pásztó (építészet és belsőépítészet, Jánossy Johannával) 2000. Herendi Porcelánmúzeum, teljes rekonstrukció (építészet és belsőépítészet, Magyari Évával) 2000. Collegium Budapest Vendégház (építészet és belsőépítészet, Reimholz Péterrel) 2002.
Erről a szolgáltatásról bővebben: A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. Kapcsolati adatok Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.
Duna-Pest Rezidenciák – 350 lakásos lakóházak a Millenniumi Városközpontban 2002. PALA irodaház, Budapest I. Fő utca 14-18. 2008. Völgyikút Szabadidőközpont, Veszprém 2007. City Garden 350 lakásos lakóház, Bp. VIII. Corvin sétány 2011. Sun Resort - 290 lakásos lakóház, Bp. Corvin sétány 2012. Duma színház, Bp. Corvin sétány belső (Lente Andrással) 2016. Műhelyház, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Reimholz Péter korábbi terveiből kiindulva Németh Tamással) 2019. Műteremház, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Németh Tamással)[11]JegyzetekSzerkesztés↑ Pásztor Erika Katalina: A város diktátuma sokkal erősebb a pénznél (magyar nyelven) (html)., 2005. február 21. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5. ) ↑ Schéry Gábor (szerk. ): Évek, művek, alkotók. Ybl Miklós-díjasok és műveik, 1953-1994. Budapest, 1995. 386. o. ↑ Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely fejlesztése (magyar nyelven) (html)., 2009. november 27. október 5. ) ↑ ↑ Pro Architectura-díj 2002 (magyar nyelven) (html)., 2002. október 16. ) ↑ vm. (Vargha Mihály): Csomay Zsófia építész Kotsis-érmes 2003-ban (magyar nyelven) (html)., 2003. december 15. )
Tegnap este tartotta a Színházi Kritikusok Céhe díjátadó gáláját a Katona József Színházban, amelyen a 2018/19-as évad legjobb alkotói részesültek elismerésben. A saját erőből illetve támogatók segítségével létrehozott rendezvényen (Orlai Produkciós Iroda, Dumaszínház) összesen 16 kategóriában osztottak díjakat 22 színikritikus szavazatai alapján.