powernutrition.ru
Ha a fizetési meghagyás alapján végrehajtás indul ellenünk, akkor az eljárásról történő tudomásszerzéstől számított 15 napon belül tehetünk kézbesítési kifogást az eljáró közjegyzőnél. Ha nem ért egyet a tartozással, mondjon ellent Amennyiben a kötelezett nem ért egyet a pénzköveteléssel, vagy vitatja a tartozás összegét, mondjon ellent! Erre magánszemélyként több lehetőség is van: bármely közjegyzőnél ellent lehet mondani szóban, vagy postai úton annak a közjegyzőnek címzett beadványban, aki kibocsátotta a fizetési meghagyást. "Még indokolnunk sem kell igazunkat, elegendő, ha leírjuk, hogy álláspontunk szerint nem áll fenn a tartozás. Ha határidőben, szabályos módon ellentmondással élünk, akkor a fizetési meghagyásos eljárás perré alakul, és innentől peres eljárásként az illetékes bíróságon folytatódik az ügy" – mondta el Tóth Ádám. Ugyanakkor csak akkor érdemes ellentmondani, ha valóban alaptalan a követelés, mert ha a kötelezett tényleg tartozik, csak az időt tudja húzni – és az eljárási költségeket, illetve a kamatokat növelni.
Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM
A fizetési meghagyásos eljárás egy, a közjegyzők hatáskörébe tartozó elektronikus, nemperes eljárás. A fizetési meghagyás iránti kérelmet jogi személyek és jogi képviselővel (ügyvéd, jogtanácsos) eljáró egyéb ügyfelek kizárólag (! ) elektronikus úton nyújthatják be. A jogi képviselő nélkül eljáró jogi személyiség nélküli szervezetek, társasházak és természetes személyek az elektronikus út helyett választhatják a papíralapú kérelmet is. A kitöltendő űrlapok a közjegyzői irodákban beszerezhetőek. Külső felhasználók részére telefonos, illetve interneten keresztüli segítségnyújtás az alábbi telefonszámon és e-mail címen kapható: - Telefon: 06-1-231-4008 - e-mail cím: Elektronikus úton történő benyújtás esetén három nap, papíralapon történő benyújtás esetén két hét alatt kerül kibocsátásra a fizetési meghagyás. Az előbbi esetben a beadvány közvetlenül a Magyar Országos Közjegyzői Kamara rendszerébe kerül, ahonnét véletlenszerűen, egyenlő arányban jut el országszerte a közjegyzőkhöz. Az ügyfél papíralapú kérelmét bármelyik közjegyzőhöz beadhatja, illetve kérelmét szóban előadhatja.
2019. 07. 16. 10:22A fizetési meghagyásos eljárás olyan nemperes eljárás, amely a nem vitatott követelések gyors érvényesítésére alkalmas. Legfontosabb jellemzője, hogy az eljáró hatóság – a közjegyző – a kérelmező állításának valóságtartalmát nem vizsgálja; azaz az eljárás során a követelés jogosságát nem kell bizonyítania a kérelmezőnek. A közjegyző tehát kizárólag a kérelem formai elemeit vizsgálja, s ha megfelelő, kibocsátja a fizetési meghagyást, azaz kézbesíti a kötelezett részére. A kézbesítésre főszabály szerint postai úton kerül sor, de a fél kérheti, hogy a meghagyást önálló bírósági végrehajtó kézbesítse. Ez az eljárás a követelés érvényesítésének (illetve az igényérvényesítés megkezdésének) lényegében kizárólagos útja abban az esetben, ha a követelés értéke az 1 millió forintot nem haladja meg. A kérelmet arra szolgáló nyomtatványon kell előterjeszteni. A kérelem előterjesztésének módja A kérelem postai vagy elektronikus úton nyújtható be, és szóban is előterjeszthető. Amennyiben a kérelmező természetes személy kérelmét – választása szerint – bármely úton előterjesztheti, a jogi személy és a jogi képviselővel eljáró fél, azonban csak elektronikus eljárásra jogosult.
BÉLYEGZŐ: A tanúsítványban kizárólag szervezeti adatok kerülnek feltüntetésre. Szolgáltatáscsomag keretében meghatározott felelősségvállalással igényelhető aláíró és bélyegző tanúsítvány. A Minősített ALAP csomagban igényelt tanúsítványhoz 5 millió forintos a Minősített Plusz csomagban igényelt tanúsítványhoz pedig 20 millió forintos szolgáltatói felelősségvállalás tartozik, melytől csomag igénylése esetén nem áll módunkban eltérni. A felelősségvállalási érték a tanúsítványban és a szolgáltatási szerződésben is feltüntetésre kerül. A szolgáltatáscsomag keretében igényelt minősített aláíró és bélyegző tanúsítványokhoz tartozó magánkulcsot minősített aláíráslétrehozó eszközön (QSCD) készítjük el, melyhez az intelligens kártyát és a kártyaolvasót is biztosítjuk az Ön számára. A csomagban igényelt tanúsítvánnyal így minősített aláírás vagy minősített bélyegző hozható létre. Az EU területén a minősített aláírás az eIDAS 25. cikk (2) bekezdése alapján a saját kezű aláírással azonos joghatású, a minősített elektronikus bélyegzők esetében pedig az eIDAS 35. cikk (2) bekezdése alapján vélelmezni kell a hozzájuk kapcsolódó adatok sértetlenségét és a bélyegzőnek megfelelő eredetét.
Ha valamilyen igazolt okból nem tudtuk átvenni a fizetési meghagyást – például kórházi kezelés alatt álltunk, rossz lakcímre küldték, vagy a posta hibájából nem kaptuk meg a küldeményt – van lehetőségünk úgynevezett kézbesítési kifogást benyújtani. Ha a fizetési meghagyás alapján végrehajtás indul ellenünk, akkor az eljárásról történő tudomásszerzésétől számított 15 napon belül tehetünk kézbesítési kifogást a közjegyzőnél. Ha nem értünk egyet vele, mondjunk ellent Amennyiben vitatjuk a pénzkövetelés jogosságát vagy a tartozás összegét, ellentmondással élhetünk. Erre magánszemélyként több lehetőségünk is van: bármely közjegyzőnél ellentmondhatunk személyesen szóban, vagy postai úton annak a közjegyzőnek címzett levélben, aki kibocsátotta a fizetési meghagyást. Ha határidőben, szabályos módon ellentmondással élünk, akkor a fizetési meghagyásos eljárás perré alakul, és innentől peres eljárásként a bíróságon folytatódik az ügy. Ha szeretné hozzáértő szakemberek segítségét kérni hívjon minket!