powernutrition.ru
Csukott ajtó mögött beszélgettünk egy fitneszterem hátsó irodájában, és csak akkor pöccent be, amikor szóba került az a bizonyos újságcikk, amely arról szólt, hogy megverték. Megbeszéltük, hogy ad egy amolyan tisztázó interjút. "Életemben először, mert tegyük rendbe a dolgokat. " Hamar észrevettem, hogy nem az az érdekes, amit mond, hanem azok a megjegyzések, amiket már-már suttogva ejt el, nehogy a lehallgatók hallják. "Ma mindenki tróger és aljas. Amikor fiatal voltam, még voltak erkölcsök. Az egész eltorzult. Nincs jelentősége annak, hogy ki vagy, honnan jöttél, mit csináltál, mert ma már ez senkit sem érdekel" – fejtegette. Később akkor hallottam róla újra, amikor a felesége felhívott, hogy a férjét az éjjel bevitték a rendőrök, mert gázpisztollyal lövöldözött egy bárban. "De nem ő a bűnös, ő csak védekezett" – mondta az asszony. Másnap bementem a bíróságra, ott ült a kommandósok gyűrűjében, az arca összeverve, a válla megrogyva, a keze az ölében. Néhány méterrel arrébb a szótlan feleség és néhány megmaradt barát, akik beszélgetés nélkül is pontosan tudták: az alvilág leszámolt egykori alkirályával, és ezt a meggyötört, megöregedett, egykor rettegett figurát ma már csak fogatlan oroszlánként tartják számon.
Egy ideig az a srác őrizgette, aki a betöréshez használt Wartburgot kölcsönadta Pintyééknek, majd amikor őt is lekapcsolták, a többiek egy pincébe rejtették el a Benczúr-festményt. Oszkár tudta, hogy a kép a pincében van, ezért egyszerűen ellopta onnan. A segédmunkásként dolgozó amatőr festő kitalálta, hogyan tudná elrejteni az ekkor már köröztetett festményt a rendőrség és a társai elől. Kivette a képet a keretéből, felragasztotta két farostlemez közé, aztán a két lemezt egymáshoz rögzítette. A farostlemezre égetett faszéndarabokkal saját kezű műalkotást készített. Ez tökéletes álcának tűnt. Amikor a rendőrök egy fogdaügynök jelentése nyomán felkeresték otthonában a harmincegy éves Oszkárt, nem is találtak nála semmit. Egy dolog volt csak szokatlan: Oszkár feltűnően ideges lett, amikor a zsaruk az általa készített képet nézegetve arról érdeklődtek, hogy az miként készült. Oszkár fura viselkedése csak az eredménytelen házkutatás után lett téma a zsaruk között, ezért úgy döntöttek, visszamennek a férfi lakásába, és alaposabban szemügyre veszik a festményt.
Emiatt viszont Csoki is beszédesebb lett. Elismerte, hogy be akart törni a budaörsi házba, de azt mondta, csak terepszemlét tartott, a betörést mindvégig tagadta. Azzal azonban Csokiék nem számoltak, hogy időközben a rendőrök beépített emberei az Old Firenzében egymás ellen ugrasztották a betörőbandák tagjait. Ez oda vezetett, hogy két hét múlva Csoki is megtört: először a társát árulta el, majd a tippadó Totkát. Az Old Firenze kidobója ellen nem volt a rendőrségnek elég bizonyítéka, ezért őt nem tudták őrizetbe venni, bajba került viszont Ugó, amiért hamisan igazolt alibit az ekkor már bűnbánó Csokinak. Csoki valóban bűnbánónak bizonyult, mert annyira belelendült, hogy év végén még Markó Béla balhéiról is beszélni kezdett az őt faggató rendőröknek. 1981 őszén már szépen lassan az is kezdett összeállni a nyomozóknak, hogy a betörőbandák irányítói külföldről kapnak segítséget. Zubó 1980 augusztusában szökött külföldre, de már másfél évvel később, 1981 novemberében az állambiztonsági szervek fókuszába került.
Pötyiéknek arról is voltak információik, hogy mikor van az asszony Balatonon. A szomszédok napokkal később fedezték fel a negyedmillió forint kárt okozó betörést. A nyomozók a helyszíni szemlén ujjlenyomatokat és szagnyomokat is vettek, de ezeken kívül semmijük sem volt, ami segített volna a nyomozásban. Néhány nappal később Markó Béla haverja, Misi és Ugó tört be egy budai lakásba. Ezúttal nem a saját szakállukra dolgoztak, hanem megbízást teljesítettek. Sztojka Pöki bízta meg őket a betöréssel, aki, miután több hétig Los Angelesben vendégeskedett, úgy döntött, a családjával külföldön kezd új életet. Azért is döntött így, mert hazatérte után szembesült azzal, hogy öccsét súlyos testi sértés és üzérkedés miatt elítélte a bíróság. A testvére még nem kezdte meg a büntetése letöltését, így a Sztojka család a disszidálás mellett döntött. De nem szerették volna szegényen kezdeni az új életüket. A család ismert egy lakáscímet, ahol műkincseket, antik órákat, festményeket tartott a tulajdonos.