powernutrition.ru
A temetőt gépjárművel elhagyni csak a főbejáraton keresztül lehetséges. Az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn. A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát időszakosan operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják. A Sírkert utcát szintén időszakosan, operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – egyirányúsítják a Maglódi út irányába. A forgalmat a fenti időszakban rendőrök és polgárőrök irányítják, egyúttal segítik a Kozma utca lezárt szakaszán az ott lakó célforgalom beengedését. Farkasréti temető A Farkasréti temető leggyorsabban a Széll Kálmán tér M és a Déli pályaudvar M felől a napközben sűrűbben közlekedő 59-es villamossal, a belvárosból és Gazdagrét felől pedig az Astoria M és a Ferenciek tere M érintésével közlekedő 8E autóbusszal lehet megközelíteni; az utóbbi buszvonalon a Keleti pályaudvartól induló 8B rendkívüli buszjárat is segíti a kényelmesebb eljutást a temetőhöz.
Csepeli temető A Csepeli temetőhöz a megszokott menetrendjük szerint közlekedő 38-as, a 138-as, a 238-as és a 278-as autóbusszal lehet eljutni; a felsorolt vonalakon október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) minden nap a szokásosnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek. Cinkotai temető A Cinkotai temető kényelmesebb megközelíthetősége érdekében október 27-én (szombaton), 28-án (vasárnap) és november 2-án (pénteken) a 92-es autóbusz a szokásosnál sűrűbben indul. November 1-jén (csütörtökön) az áruházak zárva tartása miatt a 92-es járat helyett közlekedő 92A busz napközben szintén sűrűbben közlekedik. órától november 1-jén (csütörtökön) 20 óráig lezárják a Simongát utcát a Szabadföld út és a Tátraszirt sor között. Budafoki temető A Budafoki temető az 58-as, a 158-as, a 250-es és a 250B buszjárattal közelíthető meg. Október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) rendkívüli buszjárat is indul 158B jelzéssel a Savoya Park és a Budafoki temető között a 158-as busz vonalán, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: Október 27-e (szombat) 0 óra és november 1-je (csütörtök) 24 óra között feloldják a megállási tilalmat a Nagy Kőbánya utcán.
Összesen 35 buszvonalon lesz változás június 4-től, a BKK lezárta tervekről szóló lakossági egyeztetést, áll a társaság honlapján. A változások részletesen: Hegyalja úti és a Rákóczi úti autóbuszjáratok, a 7-es és a 33-as járatcsalád: A 8-as autóbusz helyett az új, hosszabb útvonalú 8E járat közlekedik Kelenföld vasútállomás és Újpalota, Nyírpalota út között, az utasokat csuklós járművek szállítják. A járat Budán alapjáratként, Pesten, a Blaha Lujza tér és Újpalota között gyorsjáratként közlekedik. Az autóbuszok megállnak a Március 15. téren, majd innen a Blaha Lujza térig minden megállóban, tovább Újpalotáig pedig a 107-es autóbusz megállítási rendje szerint (a Tisza István tér és az Apolló utca érintésével). A 107-es autóbusz a továbbiakban nem közlekedik, a 7-es autóbuszok sűrűbben közlekednek. Az új, hosszabb útvonalú 108E járat a Gazdagréti tér és Újpalota, Nyírpalota út között, a 8E járathoz hasonlóan Budán alapjáratként, Pesten, a Blaha Lujza tér és Újpalota között gyorsjáratként közlekedik.
Nagytétény A 133-as és a 233-as autóbuszok helyett az új 133E járat közlekedik azonos útvonalon, módosított megállási rend szerint. Kiszolgálja a Háros utca, a Savoyai Jenő tér, az Építész utca, a Március 15. tér, az Uránia és a Miskolci utca / Csömöri út megállóhelyet, azonban nem áll meg a Vágóhíd utca és az Apolló utca megállóban. A járat a továbbiakban is érinti a Kelenföldi Erőmű megállóhelyet. Budatétény A 101-es autóbusz a továbbiakban új, 101E jelzéssel közlekedik, bővülő kínálata pótolja a 233-as busz által nyújtott belvárosi kapcsolatot. Jelentősen bővül a járat üzemideje, ezentúl hétköznapokon 5 és 22 óra között folyamatosan közlekedik. Csúcsidőszakban minden második autóbusz 101B jelzéssel az alábbi útvonalon jár a Terv utca és a Budatétényi sorompó megálló között: a VII. utca–Dózsa György út–Minta utca útvonalon éri el a Rózsakert utcát, innen a 101E-vel azonos útvonalon tér vissza Kelenföld vasútállomáshoz. A 101B járatok nem érintik Budatétény vasútállomás (Campona) végállomást.
Rendkívüli buszjárat indul 30B jelzéssel a 30-as busz vonalán Újpest-Központ M és Megyer, Szondi utca között, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: Október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig a IV. kerületi Megyeri úton a Szondi utca és a Reviczky utca között a temető oldalán feloldják a megállási tilalmat. Rákospalotai temető A Rákospalotai temető megközelítéséhez október 27-e (szombat) és november 2-a (péntek) között a szokásosnál sűrűbben induló 196-os autóbuszt, valamint a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedő 130-as járat mellett a 224-es és a 231-as autóbuszt ajánljuk. A Rákospalotai temetőnél megállási tilalmat rendelnek el október 27-én (csütörtökön) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig a Zala György utca mindkét oldalán. Pesterzsébeti temető A Pesterzsébeti temető megközelítéséhez október 27-től (szombattól) november 1-ig (csütörtökig) a szokásosnál sűrűbben induló 52-es villamost ajánljuk. A 36-os autóbusz mellett október november 1-jén (csütörtökön) 36B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul Pesterzsébet, Baross utca és a Szentlőrinci úti lakótelep között; útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: A temető elérhető továbbá a megszokottnál sűrűbben közlekedő 135-ös autóbusszal, amely november 1-jén az áruházak zárva tartása miatt Soroksár, Kertvárosi körútig közlekedik.